A végakarat

A végakarat

Cikkszám: 9786158000192

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 30

1 510 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Ha a teljesség a cél, az apróságokra is figyelni kell, így válik pontossá látásunk, így emelkednek ki a betűtengerből a széppróza gyönyörű szigetei. Kisebbek és nagyobbak, hiszen e kötetben rövidebb novellákra éppúgy akadhatunk, mint kisregényre. Ezek a novellaszigetek hol itt Magyarországon, hol a varázslatok Ázsiájában, a szülő és a gyermek közt ringatózó világtengerben, a török kori fürdőket szemlélő folyókban, a csókok csokonais tréfákat is elbíró sodrásában, vagy épp a felismert női szépség végtelen vizein emelkednek elénk, s hívnak magukhoz. A világ legismertebb könyvének, a Bibliának egy-egy sora pedig egész szigeteket épít a szerzővel együtt utazó számára, s nem meglepő, ha a szerző szülőfalujában is megfordulunk egy-egy történet erejéig.A nagy sziget, A végakarat című kisregény pedig nem más, mint Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc című művének folytatási kísérlete, melyben a főszereplő rokon Lampedusa alakjával. A párduc nagy toposzával – az élet múlékonyságának tudatosításával – a legnagyobb művekre jellemzően, épp az élet állandó mozgásban lévő, tovább örökíthető szeretetével hatott Gy. Szabó András írásfolyamatára.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!