A tokaji írótábor tanácskozása 1986
Cikkszám: 9789635410651
Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 56
2 780 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!
Összefoglaló:
"1986 parázs hangulatú év a magyar irodalomtörténetben, mind kulturális, mind politikai értelemben. A gyengülő kádári hatalom ekkoriban már egyre kétségbeesettebben próbálta visszaszorítani az írók és általában az értelmiség autonómiaharcait, sokszor nem eredménytelenül, elég például a Hitel című folyóirat elindításának 1988-ig történő megakadályozására, Csoóri Sándor és Csurka István szilenciumára gondolnunk vagy Nagy Gáspár 1956-ot megidéző verseire (Öröknyár: elmúltam 9 éves, A Fiú naplójából
), melyek publikálása meghurcoltatást vont maga után mind a költő, mind pedig a verseket közlő folyóiratokra nézvést (Új Forrás, 1984/5., Tiszatáj, 1986/6.). 1986 tehát nem váratlanul és hirtelen vált pattanásig feszültté, legelső előzményeként talán az 1979-es, Lakiteleken megrendezett, Fiatal írók találkozóját említhetjük, amelyen Illyés Gyula is felszólalt és bátorságra buzdított. Az 1981-es decemberi írószövetségi közgyűlésen első alkalommal választottak az írók nem a párt által delegált elnököt maguknak Hubay Miklós személyében. Az 1985-ben megrendezett monori találkozó közös asztalhoz ültette a népi és a demokratikus ellenzék hangadóit. Miközben mindvégig működött az állampárt besúgóhálózata, csattogtak az írógépek, készültek a jelentések és titkos felvételek a különféle értelmiségi összejövetelekről. Ahogyan az 1986 augusztusában megrendezett Tokaji Írótáborról is, amely 1972-es indulásától kezdődően talán erre az időszakra nőtte ki magát igazán. Azelőtt is mindig a szélesebb társadalmat is érintő témákat tűzött napirendre, de, amint e hiánypótló kötet sajtó alá rendezői írják kiváló bevezető tanulmányukban: 1986-ban érte el politikai potenciáljának maximumát, ekkor vált korszerűen cselekvő, az aktuális és időszerű folyamaŹtokba szervesen bekapcsolódó, a rendszerváltozást előkészítő egyúttal az 1990 utáni időszak (máig húzódó) társadalmi-politikai anomáliáit fölfedő-előrejelző fórummá. Ez az 1986-os tokaji tanácskozás jegyzőkönyvét is közreadó kordokumentum