A remekmű

A remekmű

Cikkszám: 9786156409393

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 48

2 380 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

„Révész vitt át a túlsó partra. Meglepően hasonlított arra a férfiarcképre, ám kortalannak látszott. Egykedvűen evezett, a legkisebb erőfeszítés nélkül. A hátizsákomra pillantva megjegyezte, hogy az ember sohase lehet eléggé felkészülve. Azt hittem, arra céloz, hogy kevés holmit viszek magammal, de aztán hozzátette, vagy tíz éve már, hogy átvitt a folyón egy vándort, akinek a botján kívül semmije sem volt. Akkor igencsak fel lehetett készülve, élcelődtem. Lélekben bizonyára, hűtött le a válaszával. Az én vállalkozásom a test próbatétele, magyarázkodtam. Minden vállalkozás elsősorban a lélek próbatétele, mondta erre. Nem erősségem a bölcselkedés; hogy másra tereljem a szót, megkérdeztem, mit lehet tudni a láthatatlan labirintusról. Nem lepődött meg.–?A szellemlabirintusról? – kérdezett vissza helyesbítőleg. – Nem sokat. Úgy tartják, nincsenek falai, és bárhol lehet bejárata. Az ember egyszer csak benne találja magát.–?És hogyan lehet kijutni belőle? – kérdeztem.–?Csak el kell mondani egy alkalmas imát – válaszolta.Mosolyogtam magamban.–?És aki nem tud imádkozni? – kérdeztem, merthogy én nem tudtam.Hirtelen meg kellett kapaszkodnom a csónak két peremében, mert vad örvénybe kerültünk, a folyó lassú sodrása ellenére. Erősen billegve körbefordultunk egypárszor, miközben ő kiemelte az evezőket a vízből. De mindjárt megállapodtunk, és evezett tovább.–?Mindenki tud – mondta, mintha mi sem történt volna. – Mindenkinek van egy imája, amit csak ő tud, csak ő tudhat, és ami csak őrajta segíthet. Ha segíthet.–?Mit lehet még tudni a labirintusról? – kérdeztem.–?Hogy talán csak legenda – felelte egy halvány, talányos mosollyal.Csakhamar partot értünk. Búcsúzóul jó szerencsét kívánt.”(A szellemlabirintus)

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!