A nyugatmagyarországi felkelés

A nyugatmagyarországi felkelés

Cikkszám: 9789638972545

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 63

3 140 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

1920. június 4-én Magyarországra kényszerítették azt a békediktátumot, amellyel megfosztották területe kétharmadától, és kisebbségi sorba taszították a magyarság egyharmadát. Az ekkor meghúzott határokat azonban egy évvel később némileg sikerült módosítani. Mindez néhány, mindenre elszánt hazafi és az őket követő több száz bajtársuk elszántságának köszönhető. A nyugat-magyarországi felkelésről 1945 után a „marxista történetírás” mélyen hallgatott. A „Rongyos Gárda” harcairól szóló könyveket indexre tették, a fellelhető példányok nagy többségét megsemmisítették. Missuray-Krúg Alajos 1938-ban kiadott munkája is erre a sorsra jutott, pedig az egyik legfontosabb forrása az akkori eseményeknek. A most újra megjelent könyv bemutatja azt a küzdelmet, amelyet az önkéntes szabadcsapatok folytattak az osztrák megszállók ellen. Megismerhetjük a rövid életű „Lajtabánság” létrehozásának körülményeit. A szerző a szemtanú hitelességével, olvasmányos módon ábrázolja a harcokat. Végül a felkelőknek köszönhetően sikerült rákényszeríteni a „békecsináló” nagyhatalmakat arra, hogy Sopronban és a környező falvakban népszavazást írjanak ki, melynek eredményeképpen a terület ma is Magyarországhoz tartozik. Dicsőség a hősöknek!

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!