Tájékoztatunk Titeket, hogy csomagátvételi pontunk a 04.19.-én pénteken zárva tart! A rendelések feldolgozása és feladása ettől függetlenül egész nap folyamatos lesz!
X
A nulladik év

A nulladik év

Cikkszám: 9786155628863
Szerző: REID ROB

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 59

2 960 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket?Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzői jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valójában földönkívüliek, másodszor pedig… nos, ez egy kicsit hosszabb lesz.Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti Nulladik Évben érték el a földi rádióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta a galaxis minden népe valósággal rákattant az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a továbbsugárzásáért szerzői jogdíjat kellett volna fizetni. És mire idáig jutottak, matematikusaik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszeriben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel az idegenek nem képesek a szükséges, orbitális összeget előteremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatására: békében kéne nyugodniuk.Nick, a paragrafusturkász egyszeriben azt kapja feladatul, hogy 48 órán belül találjon valami megoldást az ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak minden értelemben vége lesz.Aki szereti Douglas Adamset és a csípős indiai kajákat, az mindenképp vegye meg ezt a könyvet… és mellé esetleg valami csípős indiait.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!