A memoár

Paris Hilton neve hallatán mindenkinek a dúsgazdag családból származó örökösnő jut eszébe, aki gyermekkora óta a rivaldafényben éli az életét, partiról partira jár, pezsgőt iszik, hajnalig táncol, és botrányos viselkedésével igyekszik magára vonni a figyelmet. Azonban ha túllépünk a felszínes megítélésen, egy olyan üzletasszony alakja tűnik elénk, aki újszerű ötleteivel felépített egy üzletbirodalmat, saját márkát hozott létre, emellett modellként, influenszerként és DJ-ként dolgozik, valóságshow-kban és különféle műsorokban lép fel, és még jótékonysági célokra is gyakran áldoz idejéből és vagyonából. Paris megkapó őszinteséggel, ugyanakkor humorral és önkritikával tárja elénk mindazt, ami a botrányhős-Paris életének színfalai mögött játszódott le. Azzal, hogy leírja későn diagnosztizált figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarának (ADHD) tüneteit, nemcsak saját viselkedését kívánja igazolni, hanem sok hasonló, e „láthatatlan” betegségben szenvedő embernek és környezetüknek is segítséget nyújt. Paris serdülőkorában még másként viszonyultak a „nehezen kezelhető fiatalokhoz”, bentlakásos iskolákban, kegyetlen módszerekkel próbálták őket fegyelmezni, melyeknek maga Paris is áldozata volt. Az érzelmi fejlődést „segítő” iskolákban elszenvedett megpróbáltatások későbbi életére is kihatottak, azóta is rémálmok gyötrik. Paris azonban e keserves tapasztalatokat nem önsajnálatként, hanem inkább segítő szándékkal osztja meg. A sokkoló élmények ellenére a könyv sztorizós, derűs, „semmit sem bántam meg”-hangulata mindvégig töretlen. Betekinthetünk a sztárok hétköznapjaiba, az üzleti élet, a divatvilág és a szórakoztatóipar kulisszái mögé, megismerhetjük a partiszervezés fortélyait és a végtelen bulizás alapszabályait. Mivel ez utóbbi egy olyan készség, amelyet Paris „egy életen át tartó, lelkes gyakorlás során” fejlesztett ki, érdemes odafigyelnünk szakértő tanácsaira: „Csajok, legyetek tisztában az értékeitekkel. Nem arról van szó, hogy szerencsések vagytok, ha egy partin részt veh