1920 - kényszerpályán

1920 - kényszerpályán

Cikkszám: 9786155948657

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 104

5 220 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

1920. június 4-én a magyar kormány küldöttsége aláírta a trianoni békeszerződést. Ezzel azonban a folyamat még nem ért véget, hiszen először a magyar nemzetgyűlésnek, majd további három szövetséges hatalomnak is ratifikálnia kellett azt, hogy hatályba léphessen. A kényszerpályán mozgó Magyarország nemzetgyűlése – habár a kormány megpróbálta ezt minél tovább halogatni – a győztes antant hatalmak nyomására 1920. november 15-én ratifikálta a békediktátumot. Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága a Magyar Történelmi Társulattal közösen 2021. november 18-án konferenciát szervezett az esemény évfordulójára. A tudományos ülés előadói részletesen foglalkoztak a ratifikáció nemzetgyűlési vitájával, a korabeli sajtóban megjelent visszhangjával, illetve megvizsgálták azt is, hogy a szövetséges hatalmak – s több vesztes ország – országgyűléseiben milyen körülmények, milyen viták közepette került sor a békeszerződések ratifikálására. A tudományos ülés a „Sorsfordító évek” konferenciasorozat harmadik rendezvénye volt. A konferencia előadói Anka László, Egedy Gergely, Glant Tibor, Horváth Attila, Köő Artúr, Majoros István, Tóth Andrej, Tóth Imre és Vizi László Tamás voltak. Előadásaik szerkesztett változatát közöljük kötetünkben, kiegészítve Demeter Gábor, Frey Dóra, Gulyás László és Kövecsi-Oláh Péter tanulmányaival.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!